Az ilyen történetek rendszeresen keringenek azok között, akik papagájokat tartanak és dolgoznak velük. Dr. Patricia Anderson, a Western antropológusa az Illinois Egyetemről elmondta nekem, hogy az antrozoológiában, az ember és az állatok közötti kapcsolatok tanulmányozásában szerzett tapasztalatait saját projektjén belül teszteli örökbefogadott, elárvult papagájok körében. 30 év telt el azóta, hogy az első, befogadott madár hozzá került. Ő volt az Otis nevű szerzetes papagáj.

"Olyan szép fényes volt" - mesélte nekem Anderson. "Megtanítottam kimondani, hogy köszönöm. Nagyon antropocentrikus vagyok, ezt tudom magamról, de ebből a szempontból általánosítottam szinte mindent, amit valaha közösen tettünk. Soha nem véletlenszerűen mondta a szavakat, hanem mindig csak akkor, amikor valamit tettem érte, és sikerült kontextusba helyeznie a dolgot.

Döbbenetesen jól kapcsolt össze kifejezéseket és helyzeteket, például amikor kimentem a helységből, mindig azt mondta: "Mindjárt jövök."
"Ezt elkezdtem tanítgatni neki, aztán amikor egyik reggel elkezdtem felhúzni a cipőmet, hogy készüljek a munkába, azt mondta: Rögtön vissza? Rögtön hátul?"

Bár a madáragyban csak az emlős intelligenciájához kapcsolódó struktúrák kisebb része található meg, a közelmúltban a varjak és a papagájok vizsgálata kimutatta, hogy a madarak gondolkodnak és tanulnak, méghozzá az agyuk teljesen más részéből, egyfajta madáragyból, mely a medio-rostralis neostriatum / hyperstriatum ventrale néven ismert.

Mind a papagájokban, mind a varjakban az agy és a testméret aránya valójában hasonló a magasabb rendű főemlősökéhez. ennek következménye mindkét fajban nemcsak a szokásos kognitív kifinomultság, mint a problémamegoldás és az eszközhasználat, de az intelligencia két aspektusa is, amelyet régen kizárólag emberi jellemzőnek gondoltak. Ilyen az epizodikus emlékezet, az a képesség, hogy a mentális állapotokat, például a szándékot, a vágyat és a tudatosságot felismerje.